1.p.”Rendezik, szépítik a Kisterenyei
Gépállomás portáját. Az épületek, gépszínek javításával egy időben a régi,
omladozó kőkerítés helyébe is újat raknak a gépállomás dolgozói.”
1.p.”Megkezdődtek
az aratási előkészületek a Kisterenyei Állami Gazdaságban”
„A Kisterenyei Állami Gazdaság
üzemegységeiben megkezdődött a juhok nyírása s a terenyei üzemegységében, ahol
a kömlői női brigád az elmúlt héten már be is fejezte a munkát, igen szép
eredményeket sikerült elérni ebben az esztendőben.
A tervezett 135 mázsa helyett 146
mázsa gyapjú került le az állatokról, a minőség is jobb a vártnál, így a kilónkénti
ár 73 forint helyett 84 forint lett.
Ez azt jelenti, hogy a
kisterenyei üzemegységnek mintegy 140 ezer forint többlethasznot hozott a
nyírás.
A gazdaság három üzemegységében
az idén 10 ezer 200 birkát nyírnak az asszonyok s a kilátások azt ígérik, hogy
a zabari és karancskeszi üzemegység is eléri a tervezett mennyiséget és
minőséget. …
…Az állami gazdaságban a tavaszi
munkálatokkal párhuzamosan megkezdődött az aratás, cséplés előkészületei is,
mert a számítások szerint a kalászosok betakarítása már július első felében, az
előző évinél korábban megindulhat. Igen szépen fejlődik a szovjet búza,
vetésterületén nagy termeléshozamra lehet számítani, de az egész kalászos
terület biztató. A gépek gondosan megjavítva készek a feladatra s ebben az
esztendőben a gazdaság földjein három szovjet egy magyar kombájn, hat aratógép
és egy szovjet ZS B típusú, hegyes, dombos terepen is napi 25-30 holdon végző
rendrearató áll majd rendelkezésre, amely után szovjet kombájn szedi és csépeli
a rendet.
A kombájnszérűn ebben az
esztendőben teljes egészében gépesített munkafolyamat lesz a Kisterenyei Állami
Gazdaságban s az elcsépelt gabona fúvóaknán, tisztítón keresztül transzportőr
segítségével egyenesen a magtárba kerül.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése