1.p.”Szállítják
a primőröket Nógrád megye első termelőszövetkezeti üvegházaiból”
„Nógrád megye
termelőszövetkezetei közül elsőnek a Kisterenyei Vörös Október épített
üvegházat és holland ágyakat a helyi
bányászok és a budapesti patronálók segítségével. …
…A Kisterenyei Vörös Október
például nemcsak a helyi bányászok segítségét viszonozzák nagyon mennyiségű
zöldségtermesztéssel, hanem az egész iparmedence ellátásához is jelentős
mennyiséget szállítanak már az idén.
Az eddigi tíz holdas öntözéses
kertészetet például tizenöt holdra növelték, s az üvegház közül tíz
hollandágyat üzemeltetnek már.
Tavaly közel 400 mázsa
zöldségfélét termeltek Kisterenyén, az idén több mint kétszeresét akarják adni
a tavalyi mennyiségnek.
A szabadföldin kívül három
hollandágyban hajtatták a primőr salátát, amelyből tizenötezer fejet
szállítanak a napokban az iparvidék ellátására. Paprikát is öt holdon
termesztenek az idén. Tavaly csak két hold paprikája volt a Vörös Októbernek. A
múlt évi két holdas paradicsom termőterületét
is megkétszerezi a szövetkezet az idén. …”
4.p.”Lelkes
úttörők”
„A kisterenyei úttörőzenekar már
szorgalmasan készül május elsejére.”
6.p.”Heverő
forintok – Lucaszék, avagy gyógyszertár?” - S.L. –
„Egymillió forint! Óriási összeg.
Ennyibe került az a gyógyszertár, amely arra lenne hivatott, hogy Kisterenyén
és környékén és a környező kisebb településeken lakók gyógyszerellátást
biztosítsa. Mert a most meglévő az már kicsiny, ócska, dohos… más jelzőket már
nem is lehet rá találni. Kár is lenne, mert egészségügyi intézmény. De hogy még
meg van, s szégyene a megyének, az biztos. Szóval megvan a régi, egymillió
forint hever az újban, de azt senki nem használja, átadási ideje még ma is
kétes.
Arról lévén ugyanis szó, hogy
1958. késő nyarán a kisterenyeiek nagy örömére egy egészséges, új gyógyszertár építését
kezdték meg a faluban. Kellett, nagyon is kellett. Lassan négy év telet el
azóta. Egy éve benne a drága bútorzat is és még mindig sehol semmi. Az átadási,
üzemelétetési határideje is lejárt még 1959. december 31-én. Az építkezés
megkezdésétől már három Luca-szék is elkészült, most csinálják a negyediket. De
a gyógyszertár átadásáról, annak pontos idejéről még ma sem tudnak nyilatkozni.
Sem a megyei tanács illetékes osztályán, sem a gyógyszertár központban,
Balassagyarmaton. …
…De önkéntelenül is felvetődik a
gondolat: Ki, kik személyesen is a felelősek a tűrhetetlen, hanyag munkáért. …
…Ki és kik engedik, hogy
egymillió forint értékű létesítmény évek hosszú sora óta kihasználatlanul
heverjen, amikor a kisterenyei régi gyógyszertár – amint képünk is illusztrisan
bizonyítja – szégyene a megyénknek. Szégyene a régi, mert nem felel meg a
követelményeknek, szégyene az új, hogy egyetlen épület üzemeltetését négy év
alatt sem tudták megoldani. …”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése