3.p.”A
kisterenyei fűtőház dolgozói is csatlakoztak”
„Az ipari üzemek kezdeményezése
alapján a Kisterenyei Fűtőház dolgozói is elhatározták, hogy versenyt indítanak
a szocialista cím elnyeréséért. A cél elérésére kitűzött feladatok között első
helyen rögzítik a személy- és tehervonatok menetrendszerűsége, a gazdaságos
mozdonyfelhasználás és más fontos gazdasági mutatók túlteljesítése érdekében
tett vállalásaikat. A fűtőházban 12 kollektíva versenyez a szocialista cím
elnyeréséért. A termelési feladatok végrehajtása és a munkafegyelem
megszilárdítása érdekében kidolgozták az intézkedéseket az általános vezető és
felvilágosító munka színvonalának emelésére. Az üzem dolgozóinak 30 százaléka
például részt vesz politikai oktatáson. Húsz dolgozó még ez évben megkezdi
tanulmányait az általános iskola utolsó osztályaiban. Tapasztalatcseréket,
tudományos előadásokat is szerveznek. A vállalás kimondja a balesetek számának
csökkentését is. Rövidesen sor kerül a helybeli termelőszövetkezet és a fűtőház
között a patronálásra vonatkozó szerződés megkötésére. Az egész fűtőházra
vonatkozó vállalást az egyes üzemrészek, műhelyek felbontják sajátos
munkafeladataiknak megfelelőn.
Elhatározták azt is, hogy a
teljesítést havonta értékelik és rendszeresen ismertetik az eredményeket a
dolgozókkal.”
3.p.”Vetélkedő
fiatalok Kisterenyén.”
„Március 3-án este nagy
sürgés-forgás volt a kisterenyei kultúrházban. A községi KISZ szervezet a
környék öt szervezetét nemes vetélkedésre hívta meg. sokoldalú, érdekes, szórakoztató
és nevelő célú kérdéssorozatot állított össze a vezetőség. A versenyzők, lelkes
és nagyszámú közönség szurkolt. A csaknem három órás – villámtréfákkal
tarkított – vetélkedésen sok hasznos dolgot tanultak. Harsogott a kacagás,
amikor az egyik ifjú férjjelölt egy természetes nagyságú csecsemőt fürdetett,
öltöztetett keserves ügyetlenséggel. A jelenlévő lányok ugyancsak megbírálták
az apajelöltet.
A nyerteseket ízléses csiszolt
vázákkal, társasjátékokkal és oklevelekkel jutalmazták. Első a kazári szervezet
lett. A vetélkedőt a helyi OTP is támogatta.
A kellemes estét tánc fejezte be.
A vendégek azzal távoztak, hogy rövidesen visszahívják a vendéglátóikat.”
6.p.”A
kisterenyei villanyszerelők is csatlakoztak a kányásiak felhívásához”
„A kányásiak felhívás: ’Jobb
gépekkel segítsük a bányászok termelését’ ma már az egész szénmedencében
elterjedt, s csaknem valamennyi bányaüzem villanyszerelői csatlakoztak e
nagyszerű kezdeményezéshez. A kisterenyei bányaüzem villanyszerelő műhelyének
dolgozói is bejelentették csatlakozásukat. A többi között azt ígérték, hogy e
versenyben öt olyan újítást készítenek el, illetve vezetnek be, amely a
bányagépek jobb kihasználását segítik elő. Tíz kiselejtezett kapcsolószekrényt
újjáalakítanak, hogy azokat ismét a termelés szolgálatába állítsák.
A versenyben négy munkahelyi
elosztót is beépítenek. A kisterenyei villamos műhely dolgozói a bányászok
munkája elősegítése mellett 120 óra társadalmi munka végzését vállalták.”
6.p.”Megjutalmazott
postások”
„Február végén befejeződött a
Nógrádi Népújság négy hónapig tartó szervezési kampánya. Ez idő alatt a megye
postás dolgozói több ezer új előfizetőt gyűjtöttek a megyei lap számára. …
…jutalmat kaptak … Siket Ferenc (Kisterenye) …"
8.p.”Hírek”
2- Véget ért a vöröskereszt egészségügyi
felelőseinek kéthetes továbbképző tanfolyama, amelyet Kisterenyén rendeztek
meg. A két turnusban megrendezett továbbképzésen mintegy 120 vöröskeresztes
aktíva vett részt.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése