5.p.”Végh
néni legszebb nyara”
„Hatvanhét esztendős és már több
mint négy évtizede, hogy özvegyi sorsra jutott Végh Jánosné. …
…Végh Jánosnak egy olasz golyó a néhai előnevet adományozta. … úgy
ment el, akkor innen Végh János, hogy vissza se talált többé.
Az özvegységre korán jutott asszonynak
5 korona hadisegély maradt az egész alig megkezdett közös életből, s egy
apátlan árván növekvő apróság, akihez Véghné
nem akart mostohát. …
…Egyszer, valamikor egy biztató
sugár megvillant előtte a jobb élet ígéretéből s akkor kipirult arccal vörös
zászlót hordott végig a községen. Százakkal menetelt együtt lobogó
bizakodással, - 1919-et írtak.
-Az emberibb élet, - vallja –
akkor kezdődött nekem, amikor minálunk is megalakult a termelőszövetkezet. …
-Megalakult nálunk is a
Termelőszövetkezeti Önsegélyző Csoport, aminek tagja lettem. Vagyunk
ötvenhárman a Vörös Októberben ilyen önsegélyezősök, akik ha úgy adódik,
szülési, házassági, halálozási segélyt, miegyebet kérhetünk, s még üdülni is
lehetőség nyílik, azért a néhány forintos tagságért. No, hát Kós Lászlóné meg Vaspál Lászlóné után én voltam a kiválasztott a tagságból.
-Merre volt élete első
nyaralásán, Végh néni?
-Mezőkövesdre vittek bennünket
mindenfelőlről. …
…Írja meg lelkem, hogy köszönöm
az önsegélyzőnek, hogy hatvanhét nyár közül ez volt a legszebb nyaram.”
5.p.”A
Kisterenyei Állami Gazdaság a Tsz-eknél”
„A Kisterenyei Állami Gazdaság
ebben az esztendőben nemcsak saját hasznára dolgozott eredményesen, de jelentős
segítséget nyújtott az egyes üzemegységgel szomszédos termelőszövetkezeteknek is.
Különösen értékes volt segítségnyújtása a kisterenyei és zabari
termelőszövetkezetekben, ahol gépeivel a betakarítás ütemét és építési
munkálatokat gyorsította meg.”
5.p.”Vetnek
Mátranovákon”
„…A Kisterenyei Gépállomás egy DT
lánctalpas traktort bocsátott a szövetkezetiek rendelkezésére. …”
8.p.”Hírek”
„Országos vásár lesz Kisterenyén
október 3-án…”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése