„A
Kisterenyei Bányász NB II-es labdarúgó keretének 22 játékosa hétfőn délután
értekezleten vett részt. Dávid Róbert
edző ismertette a szakosztály előtt álló feladatokat, követelményeket. A keret
újoncai: Sándor, Mester, Marinka,
Baranyi, Rákos. Naponta tartanak edzést 12,30 órától Kisterenyén. Január
végén 18 játékossal Bükkszéken 2 héten keresztül folytatják az alapozást, amely
február 14-ig tart.
Ekkor
tartják első kétkapus mérkőzésüket. Az Egri Berva NB III-as együttesét
fogadják. A március 21-i, bajnoki rajtig 9 előkészületi mérkőzést játszanak,
ezután fogadják az Ikarust.”
8.p.”Három új nagyközség”
„Az
Elnöki Tanács rendeletet értelmében január elsejével Nógrád megye újabb három,
fejlődő, városiasodó községe nyerte el a nagyközség rangot, Szécsény, Rétság és
Kisterenye.
Az
újonnan alakult nagyközségek ünnepélyes tanácsülésen ismertették a község
fejlődésének történetét, a soron lévő feladatokat, valamint az új jogkörrel,
nagyobb önállósággal járó terveket. Az ünnepélyes tanácsülést elsőként
Szécsényben tartották meg, ezt követte január 15-án Kisterenye …
…A
nagyközségek első, ünnepélyes tanácsülésén adták át a megyei tanács képviselői
az alapító okleveleket.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése