Nógrád XXVII. évf. 33. szám 1971. február 9.

3.p.”Kisterenye nagyközség”   - Csatai Erzsébet  -

„Jóformán meg sem száradt a tinta azon az alapító oklevélen, amely kimondotta Kisterenye nagyközséggé alakulását.

A nagyközségi rang még annyira friss, hogy az új nagyközségi mivoltot kifejező pecsét és a tanácsház falára majdan felkerülő tábla még el sem készült. Ennek ellenére a tanácsházán lázas munka folyik, év eleji friss, tervezgető hangulatban.

Tanácsülési jegyzőkönyvet lapozgatunk Varga József tanácstitkárral. A borítóján felirat: 1. számú tanácsülési jegyzőkönyv. Azon az ünnepélyes tanácsülésen készült, amelyet néhány hete tartottak az újdonsült nagyközségben.

A tanácstitkár előtt, a hosszú asztalon kimutatások, tervek, vaskos dossziék, jogszabályok, elszámolások. Varga József tizenkét esztendeje dolgozik az államigazgatásban, de azt mondja, hogy a mostani év alaposan próbára teszi a tanács valamennyi dolgozóját.

Az újdonsült rang megannyi gonddal jár. A község lakói azt várják az új nagyközségi tanácstól, hogy Kisterenye rangjához méltóan fejlődjön, lépjen előre.

Azok a jókívánságok, amelyek az ünnepélyes alakuló tanácsülésen elhangzottak, megadták az indító lökéseket, de azóta egyszerű munkás hétköznapok jöttek. És jelentkeztek velük együtt a gondok, megoldásra váró feladatok is.

-A várakozás mindenképpen érthető – mondja a tanácstitkár – miközben maga elé terítik az egyik kimutatást.

-Fejlődő, alakuló község a miénk. De nézze meg, még most ily olyan sárban taposunk így télen, tavasszal, na meg akkor is, ha eső esik, mintha nem is nagyközségben, hanem valami kis faluban laknánk. Most, hogy nagyközséggé lett Kisterenye, az emberek talán többet is várnak a tanácstól, mint amit rögtön meg tudunk valósítani.

A járdákat, úttestet borító sár valóban nem épületes látvány. De egy ilyen nagykiterjedésű, hosszan elhúzódó községben hetek alatt új utakat, járdákat építeni nem lehet.

-Úgy vagyunk ezzel, ahogy a közmondás mondja: mindegy melyik ujjamat harapom meg, egyformán fáj – veti közbe Varga József.

Annyi mindent kellene csinálnunk, építenünk, hogy először azt kell eldöntenünk, mi is a legfontosabb. Hatvanmillióval gazdálkodunk, még azelőtt húszmilliónk volt. Ehhez járul mintegy négymillió forint, híja azért van -, fejlesztésre fordítható pénzünk.

-Jelentős a gyarapodás.

-Valóban, ha csak a számokat nézzük. Az új ranggal együtt új hatásköröket is kaptunk. Ez persze rendben van, mert a tanácsi munkába is eljutottunk végre oda, hogy mindent ott intéznek, ahová valóban tartozik. A kisterenyeieknek most már nem kell Salgótarjánba, a járáshoz futkosniuk engedélyek megszerzéséért.

-A gyakorlatban ez miképpen jelentkezik?

-Például első fokú építésügyi hatáskörrel rendelkezünk.

Mi adjuk ki az építési, átalakítási, bontási engedélyeket, döntünk a terület felhasználásról.

Ha jól meggondolom, ezek az ügyek jó néhány határozatot jelentenek. Ehhez viszont szakember kell. Van is építési technikusunk, de mint mindenre érvényes, erre is, hogy gyakorlat teszi a mestert.

Sokan talán nem is gondolnak arra, hogy az államigazgatási munkához nem elég elolvasni a szakszöveget vagy tankönyveket. Ide hosszú évek tapasztalata kell, nagy-nagy emberismeret, hivatásszeretet. Akiből valamelyik is hiányzik, nem sokáig marad a tanácsi munkában.

Emellett első fokú iparhatósági jogkörünk van, gyámügyeket intézünk, szabálysértéseket bírálunk el.

Kintről megnyitják az ajtót. Egy idősebb ember a titkárt keresi, intézkedjék már, hogy a terményforgalmiban fogadják az embereket.

Varga József mosolyog:

-Meg kell szokniuk azt is a községbelieknek, hogy most már nem mindent az elnök vagy a titkár intéz személyesen. Megnövekedett az apparátusunk, új csoportjaink, rátermett ügyintézőink vannak. Sokan azt hiszik, csak akkor van valami jól elintézve, ha azt a vezetők csinálják.

A felelősség mellé a bizalmat is meg kell szerezni.

Az új nagyközségben elég sok a megoldásra váró gond.

-Elég ha a legsürgősebbet  az óvodát említem. – Nézi gondterhelten a tanácstitkár a negyedik ötéves terv fejlesztését tartalmazó kimutatást. – A következő három évben 400 óvodás korú gyermekünk lesz, a mostani 105 férőhellyel szemben. Óvodát kell építenünk, méghozzá legalább 75 férőhelyeset, hogy valamit enyhüljön a zsúfoltság. Igen ám, de hol erre a pénz. Mi terveztünk egymillió 900 ezer forintot. Mire a beruházási vállalat elkészítette a szerződést, ebből két és félmillió lett. Szükség van az új tanácsházára. Ezt úgy szeretnénk megvalósítani, hogy más intézményekkel közösen építenénk egy irodaházat. Erre néhány példa van a megyében, bizonyára nálunk is megfelelő lesz. Emellett szeretnénk egy, a pásztóihoz hasonló modern áruházat Kisterenyére. Már tárgyaltunk és a vállalatokkal, mindenhonnan kedvező választ kaptunk.

A koordinálás most már a mi dolgunk. Persze sorolhatnánk még hosszan, utak kellenek, megoldani az intézményes szemétszállítást, gondoskodni a belvizek elvezetéséről… Itt megy el a község határában a gázvezeték szinte kínálva a lehetőséget, de hát ez is pénzkérdés – számolgatja a titkár.

Az önállóságban, elképzelésekben, munkában Kisterenyén nincs hiány, jó értelemben vett pezsgés-mozgás jellemzi a közéletet. Most már a megvalósításon a sor.”

8.p.”Hírek”

„-Küldöttgyűlésre készülnek. A Kisterenyei Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet Igazgatósága február 14-re összehívta a küldöttgyűlést. A környék hat községét, mintegy 100 küldött képviseli a tanácskozáson, amelyet már tíz részközgyűlés előzött meg. … Döntenek arról, hogyan osztják el a szövetkezet több mint egymillió forintos tiszta jövedelmét.”