5.p.”Egy
életen át…”
„Az augusztusi napsugár
bearanyozza a Csente oldalán meghúzódó takaros házikót. Gyönyörű kilátás nyílik
innen Kisterenyére. Északon emelkednek a bányaüzem hatalmassá nőtt salakhegye,
szemben az évezredek múltját őrző Aranyhegy, és délen a Mátra kéklő vonulata.
Látni innen a szocialista község és üzemek életének lüktetését.
A ház lakója Tarnócz József nyugdíjas bányász.
Régi, kisterenyei családből
származik. Apja is bányász volt. 1893-ban született, és 13 éves korában,
1906-ban már József-aknában dolgozik, mint ventillátor hajtó. Napi tizenkét
órai munka, kezdetleges felszerelés és hogy ne legyen baj, ha elalszik, a ventilátor
hajtókáját a lábához kötötte. Dolgozik Nagybátonyban és Somlyón, mint csillés,
majd lóvezető. Korán megismerte az akkori élet minden nehézségét, és népének
szenvedéseit. 1914-ben bevonul katonának Besztercebányára.
Októberben már Krakkónál volt. Gyürkőzni
kellett a halálla. a bányászfiúknak
idegen érdekekért, az urak országáért. De nem úgy sikerült minden, ahogy a
pénzemberek kigondolták. 1915. május 3-án Luzsnyánál fogságba esett.
Eseményekben, tapasztalatokban gazdag öt esztendő következett, melyről regényt
lehetne írni. Kiev, Taskent, Don-vidék majd a finn határ, fogságának állomásai.
Megismerkedik az orosz néppel, a
munkásosztály harcaival. 1917 februárjában részt vesz a tüntetésben a
papírgyári munkásokkal. A Nagy Októberi Szocialista forradalom Pev-ben éri, a
Káma folyó partján. 1918. tavaszán Cseljabinszkben a Vörös Hadsereg tüzére
lesz. Az intervenciós csehek fogságába került, kik a kozákoknak adják őket.
Vajon él-e még Maruszja, a hős
leány, aki kiszabadította őt a fogságból?
Aztán hosszú utak következnek. Utóbb
állomása újra Cseljabinszk, onnan jött haza 1920. május 27-én.
Ott kapta meg a Vörös Hadsereg
által kiállított igazolást, amit mindvégig megőrzött.
A harc nem szűnt meg idehaza sem. Különböző
bányákban dolgozott és hirdette, hogy eljön a szabadság órája a magyar munkások
számára is. 1932-ben elviszik őt Horthy csendőrei, de megtörni nem tudják.
1942-ben nyugdíjazzák, 1945-ben innen a dombról nézi végig 14 éves Pali fiával,
hogyan szorítja ki a szovjet munkások vörös hadserege az utolsó nácikat
szeretett szülőföldjéről. 1945-46-ban még visszamegy dolgozni a bányához,
azután végleg nyugdíjba megy, de nem vonult vissza egy pillanatra sem a
közélettől. Tanítása, példája termőtalajra talált. Négy élő testvére, akik szintén bányászok,
gyermekei, valamennyien hűséges tagjai a munkásosztálynak. Valamennyinek saját
családi háza van. Boldogan élnek. Ezért is harcolt Tarnócz bácsi. Ha az úttörők között feltűnt, olyan szívesen
hallgatják a régi harcokat. Igaz, haja már hófehér, de szeme még mindig
fiatalosan csillog, és úgy odaillik az apró szőke és barna úttörő fejek mellé.
Ő értük is harcolt, a jövő nemzedékéért.
Tarnócz
József és sok
más bányásztársa mindig a nép mellett, a népért harcolt egy életen át.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése