3.p.”Megvásárolhatók
a bányászlakások”
„A már korábban megjelent
kormányrendelet értelmében a Nógrádi Szénbányászati Tröszt területén is
eladásra kerülnek a régi bányászlakások.
A bányászlakások iránt már eddig
is nagy az érdeklődést, elsősorban azokon a telepeken, ahol külön udvaros
illetve kertes bányászlakások vannak, mint például Kisterenyén. …”
5.p.”Falusi
képek”
„Még be sem fejeződött a cséplés,
máris újabb nagy feladatok előtt állnak a gépállomásinak, termelőszövetkezeteink.
Megyeszerte végzik a nyári mélyszántásokat, gépekkel és lovaskocsikkal hordják
a földekre az istállótrágyát, s szinte minden termelőszövetkezetben
megkezdődött és befejezést nyert a bíborhere vetése is.
Képünkön: A Kisterenyei
Gépállomás egyik traktora látható, amelyet munkába indulás előtt még egyszer
ellenőriznek.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése