2014. január 4.

Nógrád XXV. évf. 298. szám 1969. december 24.



7.p.”A Kisterenyei Bányász teljesítményéről”
„A bajnokság kezdete előtt a Kisterenyei Bányász NB II-es labdarúgó csapatának szakvezetői azt a célt tűzték ki, hogy a csapat becsülettel helyt álljon, ne legyenek kiesési gondjaik. Ezt sikerült is elérni. Tavasszal jobban ment a játék. Az együttes 19 pontot gyűjtött össze, és ezzel a negyedik helyen állt.
Ősszel viszont csak 9 pontot szereztek, és így végeredményben a 11. helyen végeztek.
Tavasszal határtalan lelkesedéssel, és többször igen jó játékkal hívta fel magára a figyelmet a Kisterenyei Bányász.
Ősszel lanyhult a játék, az idősebb labdarúgók hamar elfáradtak és többször csak egy félidőn keresztül tudtak jó játékot nyújtani.
A játékosállomány átlagéletkora meglehetősen magas, 28 év volt. Októberben némileg megfiatalodtak, mivel a honvédségtől hazatért két labdarúgó: Kovács és Márton. Az NB II. legkevesebb létszámú állományával rendelkezett a szakvezetés. Többnyire két kapus és 11 mezőnyjátékos állt Szomszéd Ádám edző rendelkezésére. Néha szükségből bekerült a csapatba 2-3 tartalék is, de az év folyamán így sem szerepelt még 18 labdarúgó sem az együttesben.
Minden mérkőzésen Király, Bibók, Orosz, Tarlósi és Kaszás játszott. Egyszer hiányzott Csernák, két alkalommal Juhász, Szeberényi és Taliga. Sérülés miatt Létrai sokat. Vanya és Nagymajdon kevesebb mérkőzést.
Az éven keresztül legjobb átlagteljesítményt Csernák, Bibók, Király és Taliga nyújtott. A góllövésben élenjárók Nagymajdon (13), Tarlósi (11), Kaszás (10) góllal.
Nem volt baj a sportszerűséggel. Egész évben egy játékost állítottak ki. Május 3-án a SKSE elleni találkozón Szeberényi jutott a kiállítás sorsára, és egy hét eltiltást kapott.
A legtöbbször szerepelt csapat, illetve keret a következő volt: CsernákKirály, Bibók, OroszVégvári, (Szeberényi), Juhász- Tarlósi (Vanya), Szeberényi (Tarlósi), Nagymajdon, Taliga, Kaszás.
A jövőbeni feladat: a jobb szereplés érdekében az elnökség és a szakosztályvezetés igyekszik megfelelően megerősíteni a csapatot.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése