„Tizenhárom esztendős volt, majdnem, hogy
gyermek, amikor dolgozni kényszerítette a szükség. Később más idők jöttek,
jobbak, fényesebbek, de Tarnóc Pálné
nem adta semmiért a munkáját. Most egy esztendeje, a Kisterenyei Gépjavító
Állomáson dolgozik. Ott telnek napjai, az új, a csupa asszonyt foglalkoztató
üzemben. Ő vezeti a félkészraktárt, s ha úgy hozza a szükség, minőségi ellenőr
is. Közben tanul. Az időtől, a követelményektől semmiképpen sem akar elmaradni.
Másodéves hallgatója a mezőgazdasági
technikumnak.
Sokszor és sokan kérdezték tőle, hogyan győzi
erővel, idővel. Hogyan tud felelősségteljesen munkája mellett tanulni és
ellátni a családot.
-Nincs ebben semmi különös – simítja végig
dús, barna haját. – A férjem megértő, rendkívül sokat segít nekem. Aztán ott
van a 14 éves lányom. Sok mindent elvégez helyettem. S itt a vállalatnál … itt
is méltányolják a családos asszonyok gondját, baját…
Erről beszélt azon az ünnepségen is, amelyet
tegnap rendeztek a Kisterenyei Gépjavító Állomáson a nemzetközi nőnap
alkalmából.
A fehér asztalon hóvirágcsokrok köszöntötték
az asszonyokat, s a poharakban bor gyöngyözött, Tarnóc Pálné még arról beszél őszintén, egyszerű szavakkal, ez a
megerőltető munka is sokkal könnyebb itthon. Hiszen békében telnek a
hétköznapok Hetven ünneplőbe öltözött asszony adott igazat neki, amikor tapsra
verődtek a tenyerek…”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése