„Felszabadulásunk
ünnepének méltó megrendezése érdekében jelentős esemény zajlott le tegnap
Kisterenyén.
A
területi pártbizottság kezdeményezésére az alapszervezeti párttitkárok,
tömegszervezeti vezetők, kultúrmunkások részvételével kidolgozták a
felszabadulási ünnepi hét programtervet. Szilágyi
Gábor, a területi pártbizottság titkára előterjesztésére elfogadták, hogy
december 15-től december 21-ig milyen megmozdulásokkal tegyék emlékezetessé a
legnagyobb ünnepünket. Újszerű ebben az elgondolásban az, hogy a december 21-i
főünnepség- ezen a napon szabadult fel Kisterenye – kivételével – amikor
nagyszabású kultúrműsorral egybekötött ünnepi estet tartanak, a többi
rendezvény közvetlenül a helyi események megörökítése és az azóta megtett út
reprezentálását szolgálja. Így érdeklődésre tarthat számot a különböző üzemek
eredményeit dicsérő oklevelek kitűntetések, emléklapokból álló kiállítás, a
Kisterenyén 1945 óta épült létesítmények makettekből összeállított sora, a
felszabadulás tényeit megörökítő dokumentum-kiállítás. Az úttörők 45-ös
esztendők közéleti embereivel, a KISZ-korosztályú fiatalok pedig a lőrinci
szovjet alakulatokból látott harcosokkal rendeznek baráti találkozót.”
7.p.”Meglepő vereség
Kisterenyén”
„Papp
J. SE. – Kisterenyei Bányász 1:0
Kisterenye,
1000 néző
…A
határtalan lelkesedéssel küzdő vendégcsapat rászolgált a győzelemre, a hazai
csatársor sokat ügyetlenkedett. …”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése