„A
Nógrádi Szénbányák melléküzemi tevékenységében jelentős és egyre bővülő szerepe
van a GANZ Villamossági Műveknek. Kisterenyén elkészült és már termel az új
félautomata gépekkel berendezett forgácsoló üzem. A gépeket a GANZ Villamossági
Művektől vették át és a dolgozók nagy részét több hónapon keresztül Budapesten
tanították a munkafogásokra.
A
’Turbó’ A GANZ Villamossági Művek dolgozóinak lapja, legutóbbi száma
elismeréssel nyilatkozott a Budapesten tanuló Kisterenyeiek munkájáról.
Búcsúzásnál Halmi László, a nógrádiak
művezetője köszönte meg az üzem dolgozóinak a segítséget. Fodor József párttitkár nyilatkozott elismeréssel:
-Szorgalmas,
szakmájukat szerető fiatalokat ismertünk meg a nógrádiak személyében – mondotta
többek között a párttitkár és név szerint is dicsérte Kakukk Károly automata-beállító, Vasicsek Judit MEÓ-s és Béres
Györgyné, Tőzsér Nándor, Babka Ferenc gépmunkások és Lengyel
József gépbeállító munkáját. Ez a dicséret úgy véljük nálunk is megérdemli a
nyilvánosságot. A budapesti és nógrádi munkások között az eltelt néhány hónap
alatt kialakult a barátság is és a búcsúzásnál megfogadták: ezt a jövőben is
ápolni fogják. A kisterenyeiek A GANZ Villamossági Művek számára gyártanak a
jövőben alkatrészeket, a budapesti dolgozók pedig akiknek a gépeit Kisterenyére
telepítették, valamennyien más beosztást kaptak.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése