„A
közlekedési és postaügyi miniszter most megjelent utasítása szerint az ország
egész területén összeírják a járdák adatait, s ezekből 1971 második felében a
minisztérium összesítést készít. …”
7.p.”Nemzetközi mérkőzés” - győri
-
„Kisterenyei
Bányász – Gornik Niwka AKS 1:1
Kisterenye,
1000 néző. v.: Bodon. A Kisterenyei összeállítása a következő volt: Csernák (Szilágyi) – Király, Bibók,
Orosz, Márton, Juhász, Tarlósi, (Balogh),
Szeberényi, Nagymajdon, Kovács, Vanya
(Sándor).
Hatalmas
zápor zúdult a pályára és emiatt nagy víztócsában késve kezdődött a találkozó.
Mindjárt a Kisterenye rohamozott és diktálta az iramot. Tarlósi, majd Nagymajdon
labdái veszélyeztették a lengyel kaput. A Niwka gyors ellentámadásokkal
próbálkozott. Változatos volt a játék, mindkét kapu előtt helytálltak a
védelmek. A mezőnyben a Kisterenye tetszetősebben játszott. Nagymajdon bombáját,
majd Szeberényi veszélyes lövését
védte a lengyel kapus.
Szünet
után a Kisterenye továbbra is nagy iramot diktált s mindjárt gólt ért el. Tarlósi elhúzott egy labdával, szögletre
szerelték. A szögletet ő végezte el és a beívelt labdát Nagymajdon a jobb felső sarokba fejelte. 1:0. A gól után a vendégek
jó néhány tetszetős támadást vezettek, de eredménytelenül. Három perc volt
hátra a mérkőzésből, amikor 20 méterről szabadrúgás végeztek el a vendégek, és
az egyik kisterenyei védő lábáról a labda a hálóba került. 1:1.
A
szépszámú nézősereg időnként jó iramú, változatos küzdelmet látott. A
Kisterenyei Bányász játéka alapján közelebb állt a győzelemhez. A lengyel
együttes végig jól harcolt. A Kisterenyei Bányász csapatból Csernák, Bibók, Orosz és Tarlósi játéka dicsérhető. A vendégek
valamennyi játékosa dicséretet érdemel.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése