„A
Kisterenyénél álló ellenséget délről támadjuk. A salgótarjáni csapatok
feladatai: Kisterenyét északról és északkeletről azonnal támadni, és az
ellenséget bekerítve elfoglalni.” (A harmadik vörös hadosztály-parancsnokság
1919. V. 20-i parancsából.)
Ezt a
szöveget vésték aranybetűkkel a márványtáblára, amelyet Kisterenyén a
Tanácsköztársaság emlékére állított emlékműnél a félévszázados évforduló napján
lepleztek le. A község lakói hozzátették még: ’A Tanácsköztársaság Vörös
Hadserege Kisterenye területén 1919. májusában vívott győzelmes harcainak
emlékére. A község lakossága.’
Ünnepi
volt a hangulat Kisterenyén. A Tanácsköztársasági emlékmű talapzatán díszőrség
állt. A község lakói vörös- és nemzetiszínű zászlók alatt, táblákkal a kezükben
vonultak az ünnepség színhelyére. Ünnepi beszédet dr. Szomszéd Imre, az MSZMP Salgótarjáni Járási Bizottságának
titkára mondott.
-A
kisterenyei dolgozók is azon fáradoztak, hogy méltó módon ünnepelhessék a
félévszázados évfordulót. Ez a tény is arról tanúskodik, hogy az új nemzedék az
1919-es Tanácsköztársaság jogos örökösének érzi magát. Ezt bizonyítja ez a szép
emlékoszlop is, melyet Kisterenye lakossága állít a nagy történelmi évforduló
alkalmából a dicső harcok emlékére.
A
hősi harcok felelevenítése után dr.
Szomszéd Imre kijelentette:
-E
harcban részt vettek Kisterenye legjobb fiai is. Tiszta szívvel gondolunk Szomszéd keskeny Istvánra, Fodor Gézára,
akik életüket nem kímélve szervezték és vezették a kisterenyei munkások harcát.
Ezen a helyen ahol ezt az emlékművet avatjuk, a vöröskatonák vére folyt. Sokan
életüket adták a szabadságért, a néphatalom ellen törő intervenciósok elleni
harcban.
Ezután
dr. Szomszéd Imre leleplezte az emlékmű
talapzatán lévő emléktáblát, majd a koszorúk sokaságát helyezték el a hála és
kegyelet jeléül a talapzatra.
A
veteránok nevében Kovács etesi István,
az 50 évvel ezelőtti harcok résztvevője emlékezett a dicső napokra. Mint
mondotta: ’az a kérdésünk nekünk, veterán vöröskatonáknak, hogy ifjú
nemzedékünk a kor szellemében, a lenini eszmék útján haladva harcoljon
tanulással, munkával a végső célért, a kommunizmus felépítéséért.’
A
kisterenyei általános iskolások két osztályának úttörői zászlóavatót rendeztek
az emlékmű előtt. Az egyik raj Szomszéd
keskeny István, a másik Fodor Géza
nevét vette fel. Az úttörők mondották: Ígérjük, méltóak leszünk hozzájuk!
Ezután az úttörők piros szekfűkkel kedveskedtek a jelenlévő veteránoknak, az
elhaltak özvegyeinek. Ünnepi köszöntőt mondott P. Mihajlovics, az ideiglenesen
hazánkban tartózkodó egyik szovjet katonai alakulat tisztje, s tisztelgett az
1919-es harcok hőseinek tiszteletére emelt emlékmű előtt. A tanácsköztársasági
emlékmű avatásának ünnepsége az internacionálé hangjaival ért véget.”
A
most felavatott tanácsköztársasági emlékmű Kisterenyén. (Koppány György
felvétele)
4.p.”Mátranovák és Kisterenye
fejlesztése” -
Bodó János -
„Térképet
terít az asztalra, Kisterenye bányatelepet ábrázolja a meglévő és a jövőben
megvalósítandó létesítményekkel.
-A
széntermelés visszafejlesztése következtében a foglalkoztatás elősegítése
szempontjából a kisterenyei melléktevékenység fejlesztése a legjelentősebb, ami
kétirányú: vasipari és faipari. Itt üzemel a traktorkerékgyártó részleg, a
pólustekercs üzem. Nemrég betelepítették az új fűrészcsarnokot és vasszerkezeti
csarnokot. Rohammunkában készült a 70x12 méteres revolvereszterga-műhely és
mellette egy nyersanyag és készáru tároló szín terve. Az építés is sürgős, mert
a második félévben itt már termelni fognak. A kitűzés megtörtént, dolgozhatnak
az építők.
Térképen,
illetve a tervezők asztalán van már az etázskazán gyártó-csarnok. A kétféle
kazán prototípusa a Nagybátonyi Szolgáltatónál készül. Az 50x21 méteres
gyártócsarnok a jövő évi sorozatgyártáshoz kell.
A
vasúthoz kapcsolódó feladó raktár tervén is dolgoznak. A térképre hat újabb
különböző méretű csarnokot rajzoltak be. A faforgácslemezgyár 126x21 méteres
épülete cölöpökre épül, majd ezeknek az alapozását augusztusban akarják
kezdeni. Később még egy másik, ugyancsak 10 ezer köbméter éves kapacitású
faforgácslemez-gyártó csarnokot is létesítenek. Az első csarnok gépekkel
fölszerelt 20 millióba került és évi 27 millió forint árbevételt várnak tőle.
Később
a faforgácslemezgyár mellé egy bútor és épületpanel üzem létesítése is szerepel
az elképzelésekben.
Félkész
termékből, késztermék előállítását szeretnék megvalósítani. A fűrészáru
minőségét, értékét szeretnék javítani az új füstgáz, vagy olajtechnológiás
szárító létesítésével. A keletkező hulladék feldolgozása érdekében egy
fűrészpor-brikettáló üzemet is terveznek.
A
nagynyomású kazántelep tervezése már az idén megkezdődik, erre a gőz- és
távfűtés miatt lesz szükség.
Természetesen
egy sor kommunális és szociális létesítményt is terveznek az egyre rohamosabban
fejlődő üzemben. A korszerű anyagmozgatás a belső utak megtervezését követeli.
A csigakúti légaknából fakasztott víz hidroglóbuszon jut majd az üzem
területére. Ezt Bartha Mátyás mérnök
tervezi. A hálózat biológiai derítés terve Tóth
Endréék asztalán van. Kertai József villamosmérnök
csoportja az energia ellátást, még az utakat Tordai György és csoportja tervezi.
Fürdő,
öltöző
A
tervek asztalára kerül egy új fürdő, öltőző létesítésének feladata is.
Kétlépcsős megvalósításról van szó. Először ezer, majd ezerhatszáz személy
számára. Az új kisterenyei üzemtől két-három éven belül több mint 200 milliós
termelési értékre számítanak. Több tárgyalás folyik a vasipari rész
fejlesztéséről – mondja az iroda vezetője.
Mátranovák
és Kisterenye fejlesztése van tehát a tervezők asztalán. …”
5.p.”Kisterenye sikere
Kazincbarcikán” - Győri László –
„Kisterenye
– Kazincbarcika 1:1
Kazincbarcika,
2500 néző
…Lelkes,
odaadó küzdőszellemével, és a taktika okos betartásával a vendégcsapat rászolgált
a döntetlenre…”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése