3.p.”A
bányászok is segítenek az aratásban”
„…A kisterenyei bányászok szerdán
reggel már munkához is láttak. Ezen a délelőttön 45, délután pedig 64 bányász
segítette a szemveszteség nélküli aratás elvégzését. De ahogyan érik a gabona,
olyan ütemben adják a további segítséget a bányaüzemeink dolgozói. …”
5.p.”A
Zazravecz-brigád” -
V.-né -
„A fák alatt, az árnyékban 12
ember ül. Tizenkét bányász, Vaspál
László, Müllner Károly, Szomszéd göndör
István, Zazravecz László meg a többiek. Ebéd után vannak már, s most még
egy kicsit pihennek, hogy aztán újult erővel fogjanak munkához, - újult erővel
suhintsák a kaszát, vágják a gabonát egészen napszálltáig. Mert Zazravecz László brigádja ez a 12 ember,
akikről most szó esik, nemcsak a bányában állja meg a helyét. Nemcsak a
szénfalnál érnek el nagyszerű eredményeket. S hogy ez így van, itt a
bizonyíték: a szocialista cím elnyerése.
Nos, a Zazravecz László által vezetett szocialista brigád Barna József, Tarnóczi Imre, Szeberényi István, Hegedűs Ferenc, de győzné még
felsorolni a neveket, most úgy határozott a kisterenyei Vörös Október
Termelőszövetkezetnek segít az aratásban. Elhatározásukat tett követte. Két
napig ifj. Vaspál László, Babcsány Tibor,
Bartha Andor, Sztancsek Pál meg a többiek reggeltől estig vágták a gabonát,
csak akkor állnak meg pihenni, csak akkor húzódnak a nap tüze elől az árnyat
adó fák alá, amikor délben az asszonyok megérkeznek az ebéddel. …”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése