3.p.”Értékelték a munkát”
„A
Mátraaljai Állami Gazdaság kisterenyei üzemegységében dolgozó női szocialista
brigád tagjai a napokban értékelték az eddig végzett munkát. Megbeszélték,
hogyan sikerült teljesíteni vállalásaikat. Demény
János kerületvezető, Radasovszki
Pálné, a szakszervezeti bizottság titkára ugyancsak ott voltak az
összejövetelen.
Ahogy
Szabó Gáborné brigádvezető
elmondotta, a kora tavasszal alakult a közösség és a Március 8. nevet vették
fel. A legnagyobb eredménynek azt
tartja, hogy a néhány hónap alatt jó közösség kovácsolódott össze. Az asszonyok
a termelésben, a társadalmi munkában egyformán helytállnak. Munkájuk kedvezően
hat az üzemegység eredményeire.
Évek
óta megoldatlan gondot jelentett a kerület munkásszállásának, az ebédlő
környékének rendezetlensége. Az asszonyok munkája nyomán megszépült a
környezet. Ezenkívül a brigád két új taggal is szaporodott. Két növénytermesztő
asszony kérte felvételét Szabó Gáborné
brigádjába. Most azt tervezik, hogy megszervezik a munkavédelmi őrséget.
Ez
segítené gazdasági tevékenységüket, s az asszonyok nevelését is, hiszen így is
foglalkoznak, törődnek egymással.
Demény János, a kerület vezetője elismeréssel
szólt a brigád tevékenységéről és terveiről is. Hiszen a betakarítás elvégzése
után az asszonyok tanulni kezdenek. Többen mezőgazdasági szakközépiskolába,
különböző előkészítő tanfolyamokra jelentkeztek.”
7.p.”Nyári kupa”
- Győri László -
„Lehel
Sc – Kisterenye 0:0
Jászberény,
500 néző.
…A
nagy szélvihar az I. félidőben a helyi csapatot segítette. Az ügyesen védekező
vendégekkel azonban nem boldogultak csatáraik.
Szünet
után erős iramú, kemény küzdelem alakult kis. A Kisterenye feljavult, de az
eredmény már nem változott. ….”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése