8.p.”Jelentkezzen a tanú”
„Közúti
baleset történt Kisterenyén, pénteken 6.25 órakor a Nemti úton. O. A. 59 éves
kisterenyei lakos két tehenet hajtott lakása udvaráról a közúton át. A tehenek
az úttesten átlósan haladtak, amikor Nemti felől feltűnt egy motorkerékpáros. A
járművet G. I. 19 éves dorogházi lakos vezette, s mögötte utasként V. Gy. 20
éves dorogházi fiatalember foglalt helyet. A motorkerékpár vezetője észrevette
az állatokat, fékezett és áttért az út bal oldalára, kerülni akarta a
teheneket. Ugyanakkor az állatok gazdája, O. is terelni próbálta jószágait, s
közben a motorkerékpár elé léptett. A jármű felborult, oldalán csúszott, s az
egyik tehén lábánál állt meg. A balesetnél G. I. súlyosan megsérült, a mentők a
salgótarjáni megyei kórházba szállították. O. A. könnyebb sérülést szenvedett.
A baleset ügyében vizsgálat folyik.
A
Nógrád megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedési Osztálya kéri, hogy jelentkezzék
annak az autóbusznak a vezetője, aki a baleset színhelyére elsőként érkezett,
ott segítséget nyújtott, majd tovább haladt.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése