4.p.”Körzeti könyvtárak”
- Osgyáni Lajosné -
„Az
utóbbi időben mind többször szerepel napirenden a községi, falusi könyvtárak
helyzete, fejlesztése.
A
kisebb települések könyvtárainak éves könyvbeszerzése nem éri el a 350-400
kötetet, vagyis a hazai könyvtermés címválasztékának 10-15 százalékát. Nem
tudja betölteni művelődési, tájékoztatási és irodalompropagandisztikus
funkcióit. …
…-Hogyan
halad a könyvtárak kialakítása a salgótarjáni járásban? – ezzel a kérdéssel
kerestük fel Zachar Lászlót a
kisterenyei járási könyvtárigazgatót.
-A
körzetesítés a salgótarjáni járásban is megkezdődött. A múlt évtől a könyvtár
együtt dolgozik, illetve egyesült a kisterenyei községi könyvtárral. A népkerti
egykori Solymosi-féle kastélyban dolgozunk. A felnőtt könyvtár mellett
létrehoztuk a gyermekkönyvtárat. Hogy ez mennyire indokolt, s szükséges volt,
bizonyítja az, hogy a jelenlegi 600 olvasó közül a 14 éven aluliak, vagyis a
gyermekkönyvtár látogatóinak száma megközelíti a háromszázat.
A
kölcsönzők mellett berendeztünk egy olvasótermet is. Itt a könyvanyag mellett
42 féle napi- és hetilap- valamint folyóirat áll az olvasók rendelkezésére.
Sajnos el kell mondanom, hogy az olvasóterem nincs kellőképpen kihasználva.
Valahogy
az az érzésem, ’előrefutottunk’ ezen a téren a fejlesztéssel. Jelenleg nincs
olyan érdeklődés és igény, mint amekkorára joggal számítottunk.
Igaz,
hogy jelentős összeget fordítottak az könyvtár belső kialakítására, de
biztosítatlan hosszabb távra az elhelyezés, ami a kastély átépítésének
bizonytalan sorsából ered.
Nem
beszélve arról, hogy kiesik a forgalomból az intézmény. Tehát nagy kérdés
hogyan tovább?
-Eredetileg
1971. január 1-től két körzeti könyvtár létrehozását terveztük.
Különböző
okok miatt főleg a helyi hozzáállás, s egyéb feltételek hiányában azonban csak
június 1-án nyílt meg az egyik Karancslapujtőn, augusztus 1-től pedig majd a
másik Homokterenyén. …”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése