3.p.”Fúrómesterből traktoros”
- Osgyáni Lajosné -
„Kora
reggel érkeztünk a kisterenyei Vörös Október Termelőszövetkezet Kalapati
majorjába. A brigádok éppen a napi munkabeosztást, a napi feladatokat beszélték
meg. Ott voltak a gépcsoport tagjai, köztük Rékasi
Lajos traktoros is.
Néhány
perces beszélgetésre hívtuk és sok mindent megtudtunk róla. Majdnem tíz éve,
1962-től dolgozik a termelőszövetkezetben, mint traktoros. Két évvel ezelőtt
elvégzett egy gépszerelői tanfolyamot és eredményes szakmunkás vizsgát tett.
Mégis inkább a növénytermesztésben dolgozik, a szántásnál, vetésnél,
betakarításnál egyformán jó hasznát veszik. Elmondta, hogy van időszak, amikor
napi 15-16 órát dolgoznak, főleg ősszel, szántás-vetés idején. Ami a
teljesítményét illeti, mosolyogva kezdte:
-Hát
Türelmesen
vártuk a folytatást. Ám a tsz pártalapszervezetének titkára és a traktoros
néhány munkatársa elunta a dolgot.
-Nem
tudjuk, hall-e folytatást – mondták, mivel jól ismerik Rékasi Lajost. Magáról mondja a legkevesebbet – Annyi azonban
biztos, hogy a brigádban minden munkaidőszakban ő az első. A legjobb
teljesítményt ő nyújtja, ha munka van éjjel-nappal dolgozik.
Rékasi Lajos szűkszavúsága szerénységét
takarja. Később mégis elmondta, hogy 1962 előtt, tíz évit a miskolci Mélyfúró
Vállalatnál dolgozott, mint fúrómester. Onnan jött vissza a mezőgazdaságba.
Vissza kellett jönnie, így mondta. Ugyanis Hajdúnánáson született, tanyán nőtt
fel, szülei mezőgazdaságból éltek. Rékasi
Lajos gyerekkora óta itt élt, szereti ezt a munkát.
Arra
a kérdésre, hogy munkája mellett jut-e ideje másra, azt felelte a közös
gazdaság pártalapszervezetének vezetőségi tagja, tömegszervezeti összekötő.
-Tervei?
-Szeretnék
továbbra is ugyanilyen, ha lehet még jobb eredménnyel dolgozni a Vörös
Októberben. Két gyermekem van. A lányom hatodik osztályos, a fiam ötödikes.
Becsületes, rendes embereket szeretnék belőlük nevelni. …”
7.p.”Kisterenye – BEAC 1:0” -
Győri László -
„Kisterenye,
500 néző
Kitűnő
talajú pálya, jó idő. Utolsó hazai mérkőzését játszotta ebben a bajnokságban a
Kisterenye. A hazaiak tartós fölényt harcoltak ki, de Császár kitűnően védett.
Králik lövését, Tarlósi fejesét tette
ártalmatlanná. …
…Szünet
után a Kisterenye Taliga vezetésével
okosan széthúzta a vendégek védelmét. … Taliga kitűnő irányításával a hazaiak
nagyobb arányú győzelmet érdemeltek volna. …”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése