3.p.”Aratnak Kisterenyén”
- Osgyáni Lajosné -
„Tegnap
megkezdték az aratást Kisterenyén, a Mátraaljai Állami Gazdaság 2-es
kerületében. Demény Jánossal az üzemegység vezetőjével
beszélgettünk, sikerült-e kellőképpen felkészülni a nagy munkára?
-A
Mátraaljai Állami Gazdaság, összterületének mintegy egyharmada a kisterenyei
kerület szántóterülete, 1800 hold. Ebből aratásra vár 545 holdon a búza, 110
hold az őszi árpa, és 190 hold a tavaszi árpa. Azt hiszem nyugodtan
elmondhatom, hogy sikerült megfelelően felkészülnünk, időben befejeztük a
lucerna második kaszálását, a lekaszált pillangósok kazalba rakva, készen
vannak. Végeztünk a kukoricatáblák megmunkálásával is. A 233 holdon termesztett
növényt vegyszerrel gyomtalanítottuk – mondja Demény János.
Június
28-án tartottuk a gépszemlét. Valamennyi gép, a szállításokhoz szükséges kocsik
rendben vannak. A kerület hét gabonakombájnnal rendelkezik. Ebből egy az évi
beszerzés. A szokásos alkatrészhiány az évben nem olyan súlyos, mint korábban.
Sokat felújítottak Kisterenyén. Sőt, a legszükségesebbekből némi tartalék is
van.
-Előre
láthatólag számíthatnak-e kézi aratásra, egyáltalán hogyan állnak a
munkaerővel?
-Az
aratandó terület kétharmad része enyhén lejtős, kombájnnal aratható.
Hozzávetőlegesen negyven holdon tervezünk kézi aratást – magyarázta a
kerületvezető. – Munkaerő-, létszámproblémánk nincs. A traktorosokat is ide
számítva, 120 főt foglalkoztatunk a növénytermesztésben.
Már
bevált módszer, hogy az idénymunkára munkásokat szerződtetünk.
-Az
aratást követően, s az aratással párhuzamosan milyen feladatok jönnek?
-Huszonnyolc
vagon vetőmag készítése az a nagy feladat, amely kizárólag a kerületre hárul. A
Terményforgalmi Vállalatnak 28 vagyon kenyérgabonát adunk át, a többi tárolása
a megfelelő követelmények betartásával nálunk történik – így Demény János.
A
növénytermesztésben érdekes kísérletezésbe kezdtek. Cukorrépát 49 holdon
termesztenek, ebből két holdon hét fajtával próbálkoznak. A cél az, hogy
megtalálják a számukra legkedvezőbb, leggazdaságosabb fajtát. Megkezdődött a
pillangós területek feltörése, azokon a területeken, ahová őszi gabonák
kerülnek, s az arra szükséges területeken műtrágyázunk.
-A
várható terméskilátások?
-Nehéz
nyilatkozni, mert nagyon vegyes a határ. Jó közepes termést remélünk – mondta
befejezésül a kerületvezető.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése