4.p.”Szerkessz velünk’ – A
Nógrádi Kisdobosok Híradója”
„Örömmel
olvastam a felhívást, hogy a megyei lapban is helyet kap rovatunk. A
kisterenye-bányatelepi iskola Mókus őrsének vezetője vagyok. Zeneiskolába
járok, bélyeget gyűjtök, szakkörbe járok, elég nagy az elfoglaltságom.
Rendszeresen szeretnék beszámolni őrsünkről, rajunkról, csapatunk munkájáról.
Az
RJ-25 jubileumi szemlén és játékon részt vettünk, amelyen a mi Mohikán őrsünk
nyerte el az első helyezést.
Ennek
az őrsnek is tagja, illetve őrsvezető helyettese vagyok. Gyönyörű társasjátékot
kaptunk jutalmul, amelyet őrsünk a csapatnak ajándékozott, így mindenki
játszhat vele. Tanulmányi versenyen is részt vettünk, szép eredményeket értünk
el. Az anyák napjára ugyancsak készültünk, most pedig az úttörőmozgalom
megalakulásának 25. évfordulóját ünnepeltük meg. Néhány szót a kisdobosokról, a
Mókus őrsről: április 4-én túrát rendeztünk a hegyekre, felkerestük a harcokban
elesett vörös katonák sírjait, megemlékeztünk a hősi harcukról, a tavasz első
virágjait helyeztük sírjaikra. Aztán szalonnát sütöttünk és vidáman tértünk
haza. A vas- és rongygyűjtés akcióra is készülünk.
(Nagy
Irén Györgyi, Kisterenye, 443. számú Hámán Kató Úttörőcsapat, Zrínyi u. 3.)”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése