4.p.”Sokan
tanulhatnak tőle”
„Néhány évvel ezelőtt alakult meg
a tekevölgyi lejtaknában egy DISZ-brigád, amelynek tagjai valamennyien fiatalok
voltak. A brigád vezetője szintén fiatal volt, Sándor b. Ferenc. Az ifjúsági brigád már megalakulása után pár
hónappal ott volt a legjobb csapatok között. Az ellenforradalom után ismét
együtt volt a brigád, s ezúttal mint KISZ-brigád dolgozott tovább. A jó
eredmények elérésében nagy része volt Sándor
elvtársnak, aki a csapatot jól irányította s állandóan nevelte.
Igaz, ő is tanult, az év elején tette
le a lőmesteri vizsgát. A kiváló bányászt az üzemvezetőség robbantómesteri
beosztásba helyezte a csigakúti lejtaknában, ahol jelenleg is dolgozik. Ma már
nem vezeti a brigádot, ám a fiatalok továbbra is együtt maradtak, s vezetőjük Kuris Flórián lett. S azóta Sándor b. Ferenc a volt brigádvezető
gyakran keresi fel volt csapatát, s tanácsaival segíti munkáját. Ezenkívül
vállalta még a csigakúti lejtaknában dolgozó Kiss Nándor KISZ-brigádjának patronálását. Szeretné, ha a
Kiss-brigád fiataljai is elérnék azt az eredményt, amit volt csapata elért.”
5.p.”Elismerő
oklevéllel tűntették ki a kisterenyei Vörös Október Tsz-t”
„A kisterenyei Vörös Október
Termelőszövetkezet az elmúlt esztendőben részt vett a viszonylag kis területtel
rendelkező termelőszövetkezetek országos versenyében. Értékelve az
eredményeket, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány az 1957-58-as
gazdasági évre meghirdetett országos termelési versenyben elért kiváló
gazdasági eredményeiért – a 400 holdon aluli termelőszövetkezetek csoportjában
– elismerő oklevéllel tűntette ki a kisterenyei Vörös Október
Termelőszövetkezetet.”
8.p.”Sport”
„Kisterenyei Bányász –
K.Lombik 0:0
A két együttes találkozója nagy
harcot hozott, mely végül is pontosztással ért véget. A kisterenyei fiúk
valamivel többet támadtak, mint ellenfeleik, de a csatársoruk a kínálkozó
helyzetekből egyet sem tudott értékesíteni.
Kisterenyei MÁV – Forgácsi
Bányász 0:0”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése