7.p.”A
kisterenyei vasutasok helytállnak” -
Balogh Gyula -
„Jelentős
vasúti forgalmi
csomópont Kisterenyei. Nagyszámú vasutas gárdája munkálkodik nap mint
nap azon, hogy az a 45-50 tehervonat és több mint 30 személyvonat, amely
az
állomásra érkezik, illetve onnan indul, zavartalanul elégítse ki a
népgazdaság
igényeit. Forgalmi dolgozók, fűtőháziak, pályafenntartók és a
kereskedelmi
szolgálat dolgozói sok erőfeszítést tesznek, hogy minél több sikert
érjenek el,
eleget tegyenek annak a nagyon fontos kötelességnek, amelyet az ország
rájuk
bízott. Most arról adhatnak számot, hogy első félévi munkájukat az
illetékes
szervek felülvizsgálják, s mint a fűtőházat, mind az állomást az élüzem
cím
viselésére javasolták.
Ami a fűtőháziakat dicséri:
A kitüntető cím elérése nem volt
könnyű, különösen a fűtőházban. Hosszú évekig az intrika, a személyeskedés,
néhány vezető önfejűsége rontotta a légkört, csökkentette a dolgozók
aktivitását.
Most örömmel újságolják a fűtőház
vezetői, hogy a múlt hét közepén tartott termelési tanácskozáson csak azok
hiányoztak, akik éppen szolgálatban voltak. Minden különösebb szervezés nélkül
újabb figyelemreméltó felajánlások születtek. Kiss István mozdonyvezető padot készít, amely kerekekre szerelve
oda tolható, ahol arra éppen szükség van. …
…Természetesen volt probléma
nemcsak a fiataloknál. A korábbi években például elismerést legtöbbször azok
kaptak, akik nem annyira munkával, mint inkább hangjukkal tűntek ki. …
…Nem lehet azt állítani, hogy a
nagyon figyelemre méltó eredmények ellenére is már minden rendben van e fontos
vasúti gócponton. Még sokat kell tenniük azért, hogy tovább szilárduljon a
fegyelem, eredményes legyen a küzdelem az iszákosság ellen, a dolgozók
munkahelyi és családi problémáival való törődés állandóan javuljon.
A korábbi évekhez képest szinte
fordulatszerűen megjavult a fűtőház és az állomásvezetők és dolgozói közötti
kapcsolat, a két szolgálati ág együttműködése sok tekintetben példás. …
…A Vasutasnapra készülve most
mind a két helyen újabb eredmények elérésére törekednek, elsőrendű
kötelességüknek tartják, hogy az őszi csúcsforgalomban rájuk háruló
feladatoknak maradéktalanul eleget tegyenek. Nagyszerű eredményeik ösztönözzék
a kisterenyei vasutasokat, hogy egy pillanatra sem megnyugodva, még több
elismerést és megbecsülést vívjanak ki maguknak.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése