2.p.”A
bírálat védelmében…Egyes vasúti vezetők és a bírálat”
- Balogh Gyula -
„…1959. október 19-én a
füzesabonyi vasúti csomóponton aktívaértekezletet tartottak. Ezen az
értekezleten megjelent és felszólalt Márföldi
Gyula elvtárs, a Kisterenyei Fűtőház vezetője. Márföldi elvtárs, aki alig egy esztendeje vette át e fontos vasúti
üzem vezetését, dicséretes munkát végzett. Együttműködve a mozgalmi szervekkel,
támaszkodva a dolgozók véleményére, nagy szakértelemmel és lelkiismerettel
látta el feladatát. Saját tapasztalatai alapján mondotta el ezen az
értekezleten, hogy a vasútra váró nagy feladatok megoldásához többek között
szükség van az irányító szervek munkájának javítására is. Elmondotta, hogy
munkafegyelem szilárdítását akadályozzák olyan tényezők, amikor kisebb ügyekben
is aránytalanul magas büntetést szabnak ki, más esetekben pedig a fűtőház
többszöri kérésére sem zárták le a vétséghez megfelelő büntetéssel az egyik
mozdonyfűtő ügyét. A munkaversenyről szólva kérte, hogy a jövőben a
feltételeket reálisabban állapítsák meg. A kisterenyei fűtőház vezetője által
elmondott észrevételek nagyon is jogosak és nemcsak az ő esetükben, de másutt
is megszívlelendők. Ha valaki úgy gondolja, hogy ezek után intézkedéseket
tettek vagy legalábbis terveznek, e jó javaslatok hasznosítására, az nagyon
téved. …
…A hibák kijavítása helyett
hajszát indítottak a Kisterenyei Fűtőház egyébként igen jól dolgozó főnöke
ellen. …
…Márföldi Gyula felettesei nem tettek egyebet, mint egy táborba
kerültek azzal a néhány emberrel, akik nem szívlelik el, hogy vezetőjük
megköveteli a rendet, a fegyelmet és minden intézkedésében a párt és a munkások
véleményét tartja szem előtt. …
…A Kisterenyei Fűtőház második
félévi eredményei után ebben az évben már másodszor lesz élüzem. Nem
hasznosabb-e, ha a felettes szervek a mozgalmi és gazdasági munka további
javításához, az évekig elhúzódott áldatlan állapotok, intrikák,
személyeskedések és pazarlás nyomának mielőbbi felszámolásához adnának
segítséget az itteni elvtársaknak? …
…A Kisterenyei Fűtőházban
fellendült mozgalmi és gazdasági munka nem szenved hátrányt ebből az ügyből.
Csak erősíti az ottani dolgozókat és vezetőket abban, hogy jó úton járnak, hogy
megvívják harcukat igazságukért, amely az ország vezetésének és dolgozóinak
igazságával egyezik meg!”
3.p.”A
megnövekedett idei és jövő évi feladatok megoldásáért Szénbányászatunk
vezetőinek tanácskozása” - Somogyvári László -
„A szénbányászatban nincs
megállás. Hónapról-hónapra, negyedévről-negyedévre újabb feladatok előtt állnak
bányászaink s legtöbb esetben a közvetkező hónap, negyedév, sőt egy új év
kezdete mind felelősségteljesebb munkát kíván a szénmedence fizikai és műszaki
dolgozóitól. Ez tükröződött a szerdán Salgótarjánban megrendezett termelési és
műszaki tanácskozáson is, amikor az elmúlt negyedév feladatai mellett már az
1960-as műszaki feltételek biztosításáról is szóltak. …
…Zagyván, Kisterenyén például
mintegy ezer-ezer műszak megtakarítás jelentkezik a fenntartásnál. Ezeket a
műszakokat széntermelésre használták fel. …
…Kisterenyén az Újlaki üzem termelésnövelésére
kell intézkedéseket tenni. …”
7.p.”A
kisterenyei bányász fiatalok széleskörű versenye”
- A –
„Még nem olyan régen a
KISZ-brigádok munkájánál a mérce a teljesítmény volt. Az volt a legjobb, aki a
legtöbb szenet termelte. Most azonban itt is változás történt.
Hét ifjúsági brigád dolgozik az
üzemegység különböző aknájában. Valamennyiük előtt egy cél lebeg, többet,
jobbat termelni. Igaz, májustól a követelmények száma jelentősen megnőtt. A
mennyiségi termelés mellett, mint döntő tényező, helyet kapott a munkafegyelem,
balesetcsökkentés, oktatás és a társadalmi munka. Ez a sokrétűség jellemezte a
most megtartott értékelést, ahol májustól novemberig összegezték az
eredményeket.
Itt van például a Kuris brigád. A mennyiségi terv
teljesítésében 105,3 százalékos tervteljesítést értek el. A munkafegyelmük jó.
Oktatásban is részt vesz a csapat valamennyi tagja. Harminc órát dolgoztak
társadalmi munkában. Eddig talán ők érdemelnék meg az első helyet, de és itt
van a baj, három baleset történt a csapaton. Baranyi Ferenc brigádjánál nem volt baleset, de kevés az oktatásban
résztvevők száma. A Buttkó brigád
végezte el a legtöbb társadalmi munkát, az oktatásban is valamennyien részt- vesznek, de, mint Kuriséknál, itt is történt baleset.
Így lehetne nézegetni mind a hét
brigádot. Az egyiknél a termelés jó, másutt az oktatás, de mindenütt van olyan
terület, ahol lemaradtak.
Újszerű a fiatalok versenye
mindenekelőtt abban, hogy nem kampány jellegű, hanem meghatározott hosszú időre
szól. A másik azonban ennél is jelentősebb, hogy a fiatalok önmaguk elé, komoly
és nehéz követelményeket tűztek. Nem részesül az első valami különleges
jutalomban, bár azt is megérdemelnék. Hiszen széleskörű versenyük az üzemegység
eredményeit teszi jobbá.
Valamit azonban a sok szép
eredmény láttán mégis észre kell venni. S erre pont azért van szükség, mert
kisterenyeiekről van szó. Elég csak egy pillantást vetni a tröszt ez évi
minőségi termelésének alakulására. Találunk szebbnél-szebb eredményeket, de
lemaradók is akadnak. A kisterenyeiek általában mindig a terv alatt voltak a
minőségi termelésben. A fiatalok sokat tudtak volna tenni a minőség
javításáért, ha versenyük erre irányul. Sajnos nem ez történt meg.
A sok feladat mellett
elfeledkeztek a minőségről. Ez ma sem szerepel eredményeik összegzésében. Pedig
mennyivel értékesebb lett volna az a 105 százalékos tervteljesítés a félév
alatt, ha az engedélyezett palaszázalék felére csökken. Bár a fiatalok eddig is
sokat tettek az üzemegység jó eredményeinek létrejöttékben. Reméljük, a jövőben
a minőségi javítás is helyet kap versenyükben és ezzel még jobb, szebb
eredményeket érnek el a kisterenyei bányász fiatalok.
8.p.”Apróhirdetések”
„A Kisterenyei Gépállomás
azonnali felvételre keres mezőgazdasági és munkagépek javításában jártas
Diesel-szerelőket. Fizetés kollektív szerint.
A MÁV kisterenyei fűtőház
vezetősége megüresedett fűtői, valamint mozdonylakatosi állások betöltésére
pályázatot hirdet. Jelentkezni lehet mindazon dolgozóknak, akik 18. életévüket
betöltötték és 40. életévüket még nem töltötték be. Jelentkezés után orvosi
vizsgálat kötelező. Jelentkezés Kisterenye fűtőház vezetőségénél minden nap 8
órától 12 óráig.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése