1.p.”Már
35-40 százalékban befejeződött a népszámlálás”
„Az év elején megyénkben
mindenütt megkezdődött a népszámlálás. A számlálást jól előkészítették, a
megfelelő nyomtatványokat mindenütt biztosították. …-Hol halad legjobban a
népszámlálás?-Különösen jól halad
Salgótarjánban… Emellett igen szépen folyik az összeírás… Kisterenyén,
Maconkán. …”
4.p.”Akinek
1959. koronát tett eddigi munkásságára. Évvégi látogatás id. Szabó István
Kossuth-díjas szobrászművésznél” - O.B. -„Az 1959-es év végtelen gazdag
esztendő volt nekem – mondja Szabó Pista
bácsi, megyénk Kossuth-díjas szobrászművésze. Ez az év kicsúcsosodása volt
eddigi tevékenységemnek, de sok elképzelésem és vágyam is ebben az évben
valósult meg.S a többit hadd mondjuk el mi
róla.Szabó
István 1959-ben
kapta meg élete munkájának nagy elismerését a műcsarnokból, amely régi vágya
valóra váltását jelezte: kiállítást rendeztek alkotásaiból a Szovjetunióban.
Külföld előtt most mutatkozott be először. S művészi munkáit haza sem küldték,
egyenesen Csehszlovákiába irányították, ahol szintén kiállítást rendeznek
belőle.1959-ben teljesült az a vágya is,
hogy személyesen külföldre látogathasson el és éppen a Szovjetunióba, ahová a
legjobban vágyakozott. Szabó István Kossuth-díjas
szobrászművész 52 napig tartózkodott a Szovjetunióban, s ezalatt módjában volt ismerkedni
Moszkvával, Leningráddal, Kievvel és Sztalinóval. Itt találkozott olyan
világhírű művészekkel, akiket mindig példaképnek tekintett: Manyizer, Anyikusin, Tomszkij, akik a
szobrászatukban a világ legjobbjai között vannak.Ezenkívül az 1959-es évhez
fűződik, hogy Szabó István szobrászművész
az országban elsőnek kezdett dolgozni a szobrászművészet számára eddig
ismeretlen és szokatlan anyagból a bazaltkőből. Ebből az örök időkre szóló
anyagból elsőnek Lenint mintázta meg a kazáriak kívánságára, s az év végére
fejezte be ugyancsak bazaltkőből egy másik értékes művét a balinkai
bányászmártírok emlékművét. Munkában is, tapasztalatokban is, elismerésében is
gazdag volt 1959, s egy művész számára ezeket együttvéve jelentik a legtöbbet.”
6.p.”A
fafaragás művésze” - S.R. –
„Zárkózott, halk szavú ember az
56 éves Szilágyi János bácsi, a rosszemlékű kisterenyei Solymossy báró egykori kondása. …Mindössze kilencéves lehetett,
amikor arra kényszerült, hogy dolgozni menjen. S hová is mehetett volna
máshová, mint a negyed napszámért gyerekeket szívesen alkalmazó Solymossy báróhoz. Szerencsétlenségére,
mert itt veszítette el tőből bal karját, s így csak mint kondást alkalmazták 26
éven keresztül. Gondolták a disznókat fél karral is meg tudja őrizni. A
pásztorok – főleg ha hajtókutyájuk van – ráérnek, szívesen farigcsálnak…Ezt tette Szilágyi János is, a megmaradt fél kezével. Nem lehetett könnyű
mesterség részére, hisz két kézzel sem olyan egyszerű akár csak egy csanakot is
kifaragni a vásári bicskával… Neki volt türelme és túlszárnyalt sok ép kezű
embert. Szerit-számát sem tudná megmondani, mennyi ostornyelet, csanakot
faragott ki pásztorkodásának ideje alatt… Amikor szabad ideje volt, gyakran
elidőzött Szabó István szobrászművész
műtermében, talán, hogy ellesse a műhelytitkokat? …A felszabadulás után próbálta meg
először, hogy ki tudna-e faragni egy nagyobb darabot, féldomború kazettatetőt,
vagy emberfigurát faragni az élettelen fából? …Kezdetben nehezen ment, de itt is
győzött az akarata. Ekkor már Kisterenye község éjjeliőre volt, éjjel
vigyázott a dolgozók nyugalmára és pár órai alvás után nap mint nap faragott.
Faragott kitartással és szorgalommal, s mindjobban engedelmeskedett a kés,
szorgos keze alatt alakultak kis naiv elképzelésének figurái: pásztorok,
vadászok, szarvasok és felszabadító szovjet katonák. …Felszabadulásunk 10.
évfordulójára meghirdetett népművészeti pályázaton már sikeresen vett részt
néhány témába vágó faragvánnyal, amiért a népművelési miniszter elismerő
oklevélben dicsérte meg. Ez serkentőleg hatott rá és még többet dolgozott. Majd
felfigyelt rá a budapesti Néprajzi Múzeum is és néhány faragványát megvásárolta.
Az elmúlt év szeptemberében a Rádió is mintegy kis előadásban emlékezett meg
fafaragói munkásságáról.Ma is farag, amikor egy kis
szabad ideje van. Igaz, most már kevesebbet, mert hivatalsegédként dolgozik a
tanácsházán, így alig jut rá ideje. Amint mondja, igen szemrontó foglalkozás a
faragás, ezt legjobb csak nappal csinálni. Tervei is vannak, keresi a megfelelő
fát egy nagyobb alkotáshoz. Szeretné kifaragni és méltóképpen megörökíteni a
felszabadulást ábrázoló elképzeléseit.Szilágyi
bácsi ma is
serényen dolgozik. Tehetséggel forgatja a saját készítésű késeket és tetszetős
faragványokat készít. Minden munkájában őszinte, naiv lelkületének rezdüléseit
örökíti meg sajátos stílusban, s ez már népművészetnek számít.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése