3.p.”A
felszabadulás óta először élüzem a kisterenyei fűtőház”
„Eredményes első félévi munkájuk
után nagy megtiszteltetés érte a kisterenyei vasúti fűtőház dolgozóit: a hét
elején tartott vizsgálat megállapította, hogy teljesítették az élüzem cím
elnyerésének feltételeit. Ezt az elismerést a felszabadulás óta még egyszer sem
sikerült a fűtőház dolgozóinak kivívniuk.
Az első félév során ugyanis a
szén felhasználásában 14 százalékos eredményjavulást értek el, amely több mint
3 300 tonna megtakarítást jelent. A gazdaságos mozdonykihasználásnál 18
százalékos a túlteljesítés a tervhez viszonyítva. Teljesítették az időszakos
mozdonyjavítás előirányzatát is. Talán a legjelentősebb, hogy a termelékenységi
tervet ebben az időszakban 6,5 százalékkal szárnyalták túl. Újításokból közel
12 ezer forintos a megtakarítás, amelynek értékét növeli, hogy a javaslatok
elsősorban munkavédelmi jellegűek.
A kongresszusi verseny során
pedig több fontos feladatot oldottak meg saját erőből a műszaki fejlesztés
érdekében. Többek között átalakítottak egyedi meghajtásra egy gyalugépet,
készítettek egy két tűzhelyes kohót.
Jó teljesítményüket példázza az
is, hogy sem személy-, sem tehervonatnál késés nem fordult elő, a fűtőház
dolgozói a szükséges mozdonyokat mindig időben és jó állapotban a forgalom
rendelkezésére bocsátották.
A mozdonyszemélyzet közül
különösen jó eredményt ért el a 376 507 számú gépen dolgozó KISZ-brigád.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése