1.p.”A
kongresszusi verseny újabb sikerével köszöntik a IX. Vasutasnapot – A
kisterenyei fűtőház elismerése”
„A kisterenyei fűtőház dolgozói
szerdán délután bensőséges ünnepség keretében vették át első félévi munkájuk
jutalmát. A fűtőház történetében most fordult elő első esetben, hogy magasan
túlteljesítettek minden mutatót, ezzel az ország közép fűtőházai közül az
előkelő harmadik helyet érték el. Ennek alapján vezérigazgatói dicséretben
részesültek. Az ünnepség keretében három dolgozót kiváló dolgozó jelvénnyel,
hármat pedig oklevéllel tűntettek ki, akik különösen kimagasló eredményt értek
el a kongresszusi munkaverseny felajánlásainak teljesítésében. Nyolc dolgozót
pedig rendkívüli előléptetésben részesítettek. Ezenkívül több mint 15 ezer
forint jutalmat osztottak ki a szerdai ünnepségen.
A kisterenyei fűtőház dolgozói
elhatározták, hogy a kongresszusi munkaverseny további részében még nagyobb
odaadással dolgoznak és a második félévben még helyezést biztosítanak
maguknak.”
1.p.”Az
év végéig befejezik a tanácsi beruházásokat”
„…de átadják rendeltetésének az etesi
orvosi rendelőt, a kisterenyei gyógyszertárat és berceli 20 ágyas szülőotthont
is.”
3.p.”A kisterenyei fűtőházban az
év első hat hónapjában végzett teljesítménye alapján Kaposi Béla mozdonyvezető szerezte meg az első helyet.
Képünkön: A
legjobb mozdonyvezető rendszeresen karbantartja hű segítőtársát a 375 1027
számú mozdonyt.”
8.p.”Hírek”
„Rövidesen átadják Kisterenyén a
közel 700 ezer forintos beruházással felépült korszerű gyógyszerészlakással
ellátott gyógyszertárat.
Képünkön: az új gyógyszertárat mutatja.”
8.p.”Sport
– Kezeljék nagyobb gonddal a VIT jelvényszerző versenyeket” - gor -
„…A 2. helyre a salgótarjáni
járást sorolhatjuk, ahol ezidáig több mint 1 270 fő szerezte meg a VIT
jelvényt. Ebben a járásban is a jelvényesek számát 50 százalékban a falusi
dolgozók szerezték meg. Itt lemaradás Kisterenyén, Zagyvapálfalván az Építőknél
és Mátranovákon van. …
…Október 1-vel zárulnak a VIT
jelvényszerző versenyek, addig az időig még sok a tennivaló, különösen azoknál a
községeknél és sportköröknél, melyeket itt már az előbbiekben felsoroltam.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése